Sajna nem találtam semmilyen portált, ami azt ecsetelné, hogy egy angyal, hogy élje túl az embereknél. Még kamu oldalt sem találtam! Milyen fantáziátlanok ezek az emberek.
Tehát, kedves angyal, aki ezt olvassa, ezt a blogot azért hoztam létre, hogy olyan angyaloknak segítsek, akiket szintén száműztek a paradicsomból az istenek. Most előre leszögezném, hogy jól megszívtad. Nem lesz egyszerű a dolgod.
Nekem mázlim volt...
-Fájni fog ahogy levágják a szárnyam? - kérdeztem egy felhőn térdelve. Le láttam a földre.
-Ja. - mondta a mögöttem lévő fekete angyal, miközben a szárnyamat kötötte össze.
Összeszorítottam a fogam és szorosan lehunytam a szemem. Gombóc nőtt a torkomban a szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem, nyomban kiszakad. Bárcsak, bárcsak kiszakadt volna! Inkább a halál, inkább az, mint itt, kiszolgáltatottan ülni és várni, hogy mikor nyesik le a szárnyam.
Kipattant a szemem. Megszületett a tervem, amit bárhogy próbálok megmásítani, nem tudok. A szárnyamat már semmi sem tudja megmenteni, de a varázserőmet még igen. Ahogy a szárnyam lehull, én leugrok a mélybe, mielőtt még elvennék az erőmet.
A gondolatmenetemből egy hideg érzet zökkentett ki. A szárnyaimnak nyomták a pengét.
Egy pillanat volt az egész, mintha csak egy szurit attak volna. Soha többé nem repülhetek.
Felfogni sem volt időm, tudtam, hogy egy másodperc múlva már az erőmet fogják szívni, mint a szúnyog a vért, így gyorsan a mélybe vetettem magam.
Furcsa volt, hogy nem tárhattam ki a szárnyam. Először pánikóltam, hogy miért nem emelkedek fel. Ahogy a szél belecsapott a hátamba, gúnyosan emlékeztetett arra, hogy nekem már nincs szárnyam. Nagyon fájt a helye. Amikor hátra néztem sírógörcsöt kaptam. Vércsíkot húztam magam után.
Innentől gyerekjáték volt a dolog, kecsesen földet értem az erőmnek köszönhetően. Még mindig nem álhattam meg gondolkodni, mert fent állt annak az esélye, hogy követnek.
Egy város parkjában voltam. Gyorsan eliszkoltam a helyről, rimánkodva, hogy nem látott senki. Futottam a járdán, amikor az egyik bolt ajtaja kicsapódott és egy nő vágódott nekem. Elterültem a földön.
A nagy meglepetéstől szóhoz sem jutottam, csak feküdtem és vártam, hogy a nő felkeljen. Még annyi sem volt benne, hogy bocsánatot kérjen, nemes egyszerűséggel elment.
-A szertárban végzett önkielégítést! - mondta valaki felháborodottan. Felültem és az ajtóban meg pillantottam egy alacsony, kínai férfit, aki kötött pulcsit viselt. Még mindig a nő után nézett hitetlenkedve. - Undorító! - fordult most már hozzám. Vékony hangja volt és barátságos. - Maga munkanélküli?
Felkeltem.
-A nélküli stimmel, a munka nem. - vontam meg a vállam. Mi az a munka?
-Remek! - ragadt karon és bevezetett a boltba, ahol nagyon sok ember evett. - Most már az éttermemen leszel felszolgáló!
Bizonyos szavakat nem értettem, de egy biztos; itt tuti egy angyal sem fog keresni.
Nem ellenkeztem, még akkor sem, amikor egy büdös, koszfoltos (vagyis remélem, hogy az a fehér folt ételmaradék...) ruhát húztak rám. Ráadásul nem csak nekem volt ilyen ruhám, hanem még egy másik lánynak is. Hol van ebbe az egyediség? Itt mindenki ugyan olyan ruhát visel?
-Magen! - szólt a kínai annak a lánynak, akinek ugyan olyan az öltözéke. - Te tanítod be ezt a lányt.
Magen rám vetett egy pillantást.
-Nesze, itt egy rongy! - nyomott a kezembe egy vizes valamit. Fintorogva nézegetni kezdtem. Ugye ez nem az a micsoda, amivel az emberek a següket törlik...? - na idefigyelj! Itt vagy pincérkedsz, vagy repülsz.
-Ó azt jól tudok! - kaptam fel a fejem. - Többen mondták már, hogy tehetséges vagyok benne. - bár most, hogy nincsen szárnyam, nem nagyon fog menni.
-Ennek örülök! - bólintott valamivel barátságosan Magen.
-De, pincérkedni nem tudok. - fintorodok el.
-Mi van?
-Hát az, hogy... - kezdtem volna bele a magyarázkodásba, de ő megfordított és tolni kezdett egy üres asztal felé.
-Nem érdekes, inkább ezt töröld le!
Ebben a pillanatan esett le, hogy ez a rongy nem popsikitörésre van. Ez számomra hatalmas meg könnyebbülést jelentett.
Szép lassan összeállt a kép. Szóval ilyen egy csicskás élete. Az emberek kedvében járnak, hogy utána kapjanak egy kis borravalót. Nem mintha szeretném a sört, meg a társait. Egy kis idő után, már tudtam ál mosolyogni és mézesmázosan megkérdezni, hogy mivel akarják tömni a belüket. Egyszer-egyszer elnéztem pár egyedet, ahogy tömi a hamburgert és hányingerem támadt. Néha giganagyot kérnek és pár falásra betömik. Ez normális?
-Ne csak állj ott! - szól rám Magen állandóan.
-Jó, jó... de Te nem találod viccesnek azt, ahogy esznek? - kérdezem, mert még sosem láttam volna, hogy Magen elszörnyülködne, miközben felszolgál. Lehet ezt is tanulni kell.
-Nem. - rázza a fejét. - Tök normálisan esznek! - Ja, hát persze. Ő is csak egy ember, hogy is érthetné az ilyesmiket? - Vagy Te is az a tipikus cicalány vagy, aki ha meglát egy szénhidrát darabot, falra mászik? - kérdezi gúnyosan. Na, jó. Vannak errefelé félig macskák, félig lányok?
-Nem. - nevetem el magam. - Amint látod nekem nincsen farkam! - Magen erre csak egy szemforgatással válaszolt.
Nem valami okosak ezek az emberek. Egyértelmű szavakat sem értenek néha, nemhogy egy angyalt! Szóval kedves angyaltársam, ha meg akarsz ismerni egy embert, akkor minimum vegyél egy kézikönyvet. Vagy egy használati útmutatót. Vagy, ha ezt még nem találták fel, - ne csodálkozz, nagyon butuskák - , akkor csak szimplán úgy állj hozzájuk, mint egy kisgyerekhez. Talán úgy menni fog a dolog.
-Szóval... - állok meg a pultnál Magen mellett. - Amit az emberek adnak, tudod a borravalót... - rágom a szájába és fürkészem, hogy érti e amit mondok.
-Igen? - sürget.
-Abból kell megélni?
-Jézusom! - néz fel az égre. Látod milyen kis buta? Azt hiszi, hogy Jézus halja. Pedig nem. Sőt, valószínűleg most is azt lesi, hogy melyik emberkét mentsen meg, aztán ébresszen rá arra, hogy rossz felé halad és mutassa meg, hogy Isten létezik és tárt karokkal várja. Ha az ember ezt nem hiszi el, akkor majd meghal az egyik rokona, ha így sem fordul Istenhez, akkor majd a másik, és így tovább, amíg egyedül nem marad és végre el nem kezd imádkozni. Szóval, a szokásos.
Ezt persze nem magyarázhattam el Megan-nek, mert a végén felrobban a sok információtól.
-Akkor? - ráncolom a homlokom. - Csak azt ne mond, hogy a felét oda kell majd adnom a kínainak! - kerekedett el a szemem és pánik szerűen kerestem a szememmel a kötött pulcsis fazont.
-Te. Olyan. Hülye. Vagy! - közli és faképnél hagy.
-Akkor az egészet kell neki odaadni?! - kiabálok utána, de őt már el is nyelte a tömeg. - Aj...- utána sietek.
Amikor már szorosan mellette voltam egy asztalnál, akkor már készen létben álltam, hogy a további kérdéseimet neki szegezzem. Ezt megérezhette, mert megelőzött.
-Egy: a kínainak neve is van, Ted. - magyarázza, miközben egy asztal lepakolt.
-Ted? - szakítottam félbe.
-Nem szereti, ha gúnyolódnak rajta. - sejtelmesen hozzám fordul, a többit már súgja. - Tudod, a macis film miatt.
-Aha... - fintorogtam. Nem tudom, hogy miről beszél, de oké.
-Kettő: fogalmam sincs, hogy honnan jöttél, de valószínűleg egy marslakó vagy, mert az alap dolgokkal sem vagy tisztában. Például a fizetéssel. Ted fizet zárás után a borravaló meg a tiéd. Mond, te nem jártál iskolába? - kérdezi, miközben a konyha felé vette az irányt.
-A marslakós elvedről csak annyit, hogy nem egészen onnan jöttem. - közöltem, miközben szorosan követtem a konyhába.
Szűk hely volt, benne egy szakáccsal akin egy fura sapka volt. Azt azért meg kell hagyni, hogy isteni illatok szálltak a levegőben.
Magen a mosogatóba dobott pár poharat és tányért, majd megfordult és rám nézett.
-Akkor?
Na, ettől a kérdéstől nagyon féltem.
-Én... Úgy se hinnél nekem...
-Figyi! - sóhajtott. - Itt már mindenféle felszolgáló megfordult. Volt itt már olyan csaj is, aki májkrémmel végzett a szertárban önkielégítést, sőt, a legdurvább az volt, aki levágta a haját és beletette a levesbe. - A többit már nevetve folytatta a szakács felé mutatva. - Az a tökfej, meg nem vette észre és úgy szolgáltam fel.
Halványan elmosolyodtam a hallottak miatt. Ezek sokkal rosszabbak mint én! Jó, azért nem egészen...
-Szóval, haljam!
Erre már elkomorodtam.
-De én egészen más vagyok.
-Akkor szólok Ted-nek, hogy te vagy a legrosszabb felszolgáló és repülsz.
-Nem lehet... Levágták. - szontyolodtam el.
-Mit? - Látod milyen buta? A szájába kell rágni mindent.
-A szárnyam te szerencsétlen! Ti emberek semmit sem fogtok fel?!
